Szegeden az Archenerg Nemzetközi Megújuló Energetikai és Építőipari Innovációs Klaszter és a Muhammad al-Khwarizmi nevét viselő Taskenti Információtechnológiai Egyetem ferganai ága a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Csongrád termében találkoztak, ahol a küldöttség tagjait dr. Salgó László Péter, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja köszöntötte.


 



 


 


A főispán köszöntőjében hangsúlyozta az üzbég partnerekkel való jó kapcsolatot utalva itt a Surkhandarya régióval közös szándéknyilatkozattal. Ebben olyan fontos dolgokra helyezték a hangsúlyt a felek, mint a közigazgatás digitalizációjával kapcsolatos tapasztalatcsere és a hatósági eljárások során felmerült ismeretek megosztása, különösen a mezőgazdasági igazgatás, valamint az élelmiszerlánc-biztonság területén.


A jelen látogatás fő céljai közé tartozik az alternatív energia területén végzett tudományos kutatás, az innovációk kereskedelmi forgalomba hozatala, nemzetközi ösztöndíjas projektek szervezése, valamint az alternatív energia kutatási és fejlesztési együttműködések feltérképezése.


A köszöntő után Dr. Nagy Gyula, az Archenerg Klaszter alelnöke tartott előadást az Archenerg Nemzetközi Megújuló Energetikai és Építőipari Innovációs Klaszter működéséről és fennállásáról.


 



 


 


A delegáció célja magyar egyetemekkel és vállalkozásokkal közös együttműködési lehetőségek feltárása. Az Archenerg Klaszter különösen nagy hangsúlyt fektet a magyar vállalkozások üzbegisztáni üzleti lehetőségeinek bővítésére, valamint az üzbég partnereinkkel való kapcsolatok ápolására és erősítésére.


Az Üzbegisztánból érkező delegáció tagjai a következők voltak:



  • Farrukh Mukhtarov – igazgató, professzor, műszaki tudományok PhD

  • Bakhtiyor Polvonov – tudományos és innovációs igazgatóhelyettes, professzor, akadémikus

  • Oksana Porubay – az Automatizált Technológia Tanszék professzora, műszaki tudományok PhD

  • Usmonali Iskandarov – a Távközlésmérnöki Tanszék oktatója


Az előadások zárásaként a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy kötetlen beszélgetések során mélyebben megismerjék egymást és ötleteiket. Ezek az egyeztetések kiváló alkalmat teremtettek arra, hogy új, innovatív megoldásokat találjunk a közös kihívásokra.


A program zárásaként a delegáció a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló üzbég hallgatókkal folytatott érdekes beszélgetést. A találkozó során a hallgatók beszámoltak tanulmányaikról, a magyarországi életükről, valamint megosztották tapasztalataikat a delegáció tagjaival.

Taskenti Információtechnológiai Egyetem delegációja
Képek száma: 8 db